AZ UNION ESÉLYT ADUNK! PROGRAM ÚJABB ÁLLOMÁSAI
A tavasz valóban a képzőművészet jegyében telik! Hámori Anett nyerte a Vienna Insurance Group Special Invitations díját 2011. május 10-én, a Centárlis Galériában megrendezett ESSL Art Award CEE 2011 elnevezésű művészeti díjátadón. Az Amadeus Alkotóházba pedig új, 11 fős pályakezdő alkotógárda költözik júliustól.
„Az Esélyt adunk! program az Union Biztosító által életre keltett, több területet felölelő társadalmi szerepvállalási kezdeményezés. A program a fiatalok könnyebb boldogulását hivatott támogatni, és megteremti számukra azokat a lehetőségeket, amelyek alapot vagy éppen kellő lökést adnak az eredményes jövőtervezés irányába. Ennek a programnak egyik meghatározó eleme a kortárs képzőművészet támogatása” – mondja Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. A program keretében az Union idén tavasszal több kortárs képzőművészeti esemény keretében biztosít alkotási és bemutatkozási lehetőséget fiatal művészeknek.
Az egyik ilyen alkalom a társaság anyavállalata, a Vienna Insurance Group által nemzetközileg támogatott Essl Art Award CEE 2011 elnevezésű díj, amelynek magyarországi díjátadására 2011. május 10-én került sor a Centrális Galériában. A nemzetközi eseménysorozat keretében fiatal magyar képzőművészek munkáit díjazta a szakértő zsűri. Az ESSL Művészeti Díjat két nyertes, Bada Emőke és Hámori Anett vehette át. Ezen túlmenően Hámori Anett a VIG „Special Invitations” elnevezésű díjában is részesült, amely 1.000 Eurót és egy bécsi kiállítási lehetőséget foglal magában. A díjat egy május 22-ig tartó kiállítás is kíséri, melyet Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár nyitott meg.
A Die Ernte – A Szüret című kiállítás a Bécs melletti Klosterneuburgi Apátságban június 23-ig tekinthető meg. Az Union 2009 óta támogató partnere az Amadeus Művészeti Alapítvány által működtetett Amadeus Alkotóháznak. A kiállítás keretében az AmA Házban dolgozó fiatal művészek elmúlt három évének termését láthatja az érdeklődő közönség. Júliustól pedig új generáció költözik az alkotóházba, hogy az Amadeus Pályakezdő Program keretein belül bontakoztathassa ki kreativitását. Az alapítvány május 5-én, a Képzőművészeti Egyetemen jelentette be azon 11 fiatal művész névsorát, akik három éven keresztül tagjai lesznek az alkotóközösségnek. A nyilvános pályázat útján jelentkezett művészek közül az alábbi festő- és szobrászművészek számára biztosít alkotói nyugalmat az Union Biztosító az AmA Ház berkein belül: Bárdosi Katinka, Kárpáthegyi István, Kusnyar Eveline, Pánya Zoé, Sipos Eszter és Szabó Franciska festők, illetve Békési Ervin, Gombos Andrea, Hack Ferenc, Horváth Csaba Árpád, Rabóczky Judit szobrászok.
ESSL Art Award
Az ESSL ART AWARD CEE Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában kutatja fel a művészetek legaktuálisabb irányzatait. A fiatal művészeknek szóló díjat az osztrák műgyűjtő házaspár, Agnes és Karlheinz Essl hívta életre. A díjat (3.500,- Euro összegű támogatás és kiállítási lehetőség, amely 2011. december 2-től 2012. február 12-ig látható ESSL ART AWARD kiállításon a klosterneuburgi Essl Múzeumban) minden országban – szoros együttműködésben a szakértőkkel, múzeumokkal és művészeti akadémiákkal – átadják és ebben a bauMax mint családi vállalat és az UNION Biztosító anyavállalata, a Vienna Insurance Group is aktívan részt vesz. Országonként két művész kapja meg az ESSL ART AWARD CEE művészeti díjat és kettejük közül az egyik elnyeri
a Vienna Insurance Group „Special Invitations” díját is (1.000 Euró díjazás, illetve meghívás a VIG bécsi központjában, a Ringturmban 2012 májusában megrendezésre kerülő kiállításra).
Az ESSL ART AWARD CEE magyarországi jelöltjei idén az alábbi művészek voltak: Basa Anikó, Bada Emőke, Békési Ervin, Hámori Anett, Jagicza Patrícia, Kanics Dorottya, Kujbus János, Sárai Lajos, Szentpétery Annamária és Ulbert Ádám.
Az ESSL Art Award CEE 2011 kiállítás a Centrális Galériában 2011. május 10. és 22. között tekinthető meg.
Amadeus Alkotóház
Az Amadeus Művészeti Alapítvány közcélú tevékenyégének fókuszában a hazai képzőművészet, különösen az egyetemi hallgatók, és a fiatal, pályakezdő művészek útkeresésének és elindulásának támogatása áll különböző alapítványi programok működtetése révén.
A legtöbb pályakezdő fiatalnak az indulásnál a bemutatkozási, kiállítási lehetőségek megteremtésén túl az ideális alkotótér, a munkahely biztosítása okozza a legnagyobb nehézséget. Az UNION Biztosító az Amadeus Művészeti Alapítvány által működtetett és fenntartott Amadeus Alkotóház (AmA Ház) működését és az ott dolgozó fiatal festő és szobrászművészek alkotói nyugalmát biztosítja. Az Amadeus Alapítvány és az Union egy nemzetközi csereprogram bevezetésén is dolgozik, melynek keretében a magyar művészek számára több hónapos külföldi alkotói ösztöndíj lehetősége nyílik meg kölcsönösségi alapon.
***
Az UNION Biztosító
A hazai biztosítási piac felső harmadába tartozó UNION Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A több csatornán elérhető, széleskörű termékpalettája keretében az UNION Biztosító lakossági, vállalati, valamint intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat. E megoldások érintik a hosszú távú befektetési célokhoz, váratlan helyzetekre való anyagi felkészüléshez, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosításához, a féltve őrzött otthon illetve vagyontárgyak védelméhez, vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igényéhez kapcsolódó sajátos szükségleteket egyaránt. Üzleti aktivitása mellett a társadalmi szerepvállalásra is kiemelt figyelmet fordít. Az UNION Biztosító 2010-ben 24,5 milliárd forint díjbevételt ért el.
Vienna Insurance Group
A tőzsdén jegyzett bécsi központú Vienna Insurance Group (VIG) egyike Közép-Kelet-Európa vezető biztosítási csoportjainak. Az ausztriai anyavállalaton kívül a Vienna Insurance Group leányvállalatokon keresztül az alábbi országokban folytat biztosítási tevékenységet: Albánia, Bulgária, Csehország, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Lettország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Németország, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország és Ukrajna. Ezen felül a Wiener Städtische Versicherung Olaszországban és Szlovéniában rendelkezik fióktelepekkel; a Donau Versicherung pedig Olaszországban.
Az osztrák piacon a Vienna Insurance Group (VIG) a Wiener Städtische Versicherung, a Donau Versicherung és a Sparkassen Versicherung vállalatokkal képviseli magát.