Vészesen alulbiztosított a magyar vállalatok túlnyomó többsége.
Jogi keretként ugyan létezik, ám a részletekkel, így például a limitekkel kapcsolatban hiányosan rendelkezik a mai magyar vállalati felelősségbiztosítási szabályozás.
A következmény: a magyar vállalatok túlnyomó többsége nem elégségesen biztosított. Az Union Biztosító úgy látja: a helyzet a cégek, a lakosság és az állam számára is óriási kockázatokat rejt. Bizakodásra ad ugyanakkor okot, hogy a kormányzati ígéret szerint az év végéig elfogadják a veszélyes anyagokat kezelő cégek részletes felelősségbiztosítás-szabályozását.
Mindössze egyes szolgáltatási ágak, a közlekedés, valamint néhány, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos tevékenység számára ír elő minimális kötelező felelősségbiztosítási limitet (ez az az összeg, amelyet a biztosító káresemény esetén maximálisan kifizet) jogszabály ma Magyarországon – derül ki az Union Biztosító frissen készített összeállításából. A gazdasági ágak túlnyomó többségében ugyanakkor csak és kizárólag a felelősségbiztosítás megkötését – vagy még azt sem - rendeli el jogszabály, további részletezés nélkül. A limittel szabályozott tevékenységi körök közé tartoznak a többi között a különféle ügynöki és alkuszi, a közjegyzői, végrehajtói, könyvvizsgálói, értékbecslői szolgáltatások, a közúti, vízi, légi és vasúti üzemeltetés, az egészségügyi szolgáltatások, vagy éppen az akkumulátorgyártás.
Jogszabály által felelősségbiztosítás kötésére kötelezett tevékenységi körök (Forrás: Union-gyűjtés)
|
Ingatlanérték-becslő
|
250.000.000
|
Sportrendezvény-szervező
|
Nincs jogszabályban meghatározott minimum limit
|
|
Felszámoló
|
70.000.000
|
Magán gyermekellátást végző intézmény
|
|
Biztosítási szaktanácsadó
|
50.000.000
|
Vadász
|
|
Értékpapír előállítása
|
50.000.000
|
Lőtér-üzemeltető
|
|
Közjegyző
|
50.000.000
|
Egészségügyi szolgáltató
|
|
Független pü. szolg. közvetítő
|
10.000.000
|
Magán szociális intézmény
|
|
Közbeszerzési szaktanácsadó
|
5.000.000
|
Gyógyszerész
|
|
Bírósági végrehajtó
|
2.000.000
|
Humán gyógyszerkísérleteket folytatók
|
„A mai magyar helyzet elkeserítő. Évi 5-6 milliárd forint árbevételű vállalatok működnek mindössze 10-15 millió forintos felelősségbiztosítási limittel” – világít rá a következményre Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. A végeredmény pedig katasztrofális: egy-egy nagyobb káresemény után a károkozó a túlélésért, a károsultak pedig a pénzükért küzdenek, és – mint azt a vörösiszap-tragédia kapcsán is láthattuk – gyakran az állam beavatkozása szükséges a helyzet megnyugtató rendezéséhez.
Pedig Magyarország azon kevés uniós tagállam közé tartozik, amely a 2007. április 30-i határidőre átültette jogrendszerébe a bizonyos tevékenységekre vonatkozó felelősségbiztosítási kötelezettséget. A pénzügyi biztosítékok rendszerének szabályozása ugyanakkor elmaradt. Hasonló a helyzet a környezetvédelmi törvénnyel is, amely – a már említett akkumulátorgyártást leszámítva – mindössze azt írja elő, hogy az előre nem látható környezetkárosodások finanszírozására egy cég környezetvédelmi biztosítás kötésére kötelezhető, ám a tevékenységi körrel, a biztosítékokkal kapcsolatban már nem rendelkezik.
E tekintetben ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a kormányzati ígéretek szerint a veszélyes anyagokat kezelő cégek részletes felelősségbiztosítás-szabályozását az év végig elfogadja a parlament. Igaz, ezzel együtt sem szabad megfeledkezni arról, hogy további jó pár, ebbe a körbe nem tartozó iparágban is sürgető lenne a „felelősségbiztosítási mizéria” megoldása. Például egy vadász, lőtér-üzemeltető vagy egészségügyi szolgáltató számára ma jogszabály csak a felelősségbiztosítás megkötését írja elő, a minimális szintet nem. Zsoldos Miklós szerint ebből adódóan a fő gond ma a „100 forintos biztosítások gyakorlata”, vagyis az a praxis, hogy a cégek – formailag eleget téve a jogszabályi kötelezettségnek – ugyan megkötik a felelősségbiztosítást, ám a költségminimalizálásban való érdekeltségük miatt nevetségesen alacsony limit mellett, így az kár esetén szinte semmire sem nyújt fedezetet.
Az Union Biztosító úgy látja: amíg ezek a részletkérdések nem tisztázódnak jogszabályi formában, a helyzet sem fog radikálisan változni a jelenleg mindössze évi 12-15 milliárd forintos piacon. „Ami a legfontosabb, hogy a jogalkotó olyan szabályozást fogadjon el, amely ösztönzi a kellő védelmet nyújtó, tehát a valós kockázatokra szóló felelősségbiztosítás megkötésére a vállalatokat” – teszi hozzá az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.
Lenne persze tennivaló a vállalati attitűd kapcsán is – hangsúlyozza Zsoldos Miklós. A cégek jelentős hányada még mindig szükséges rosszként, egyfajta büntetésként tekint ugyanis a felelősségbiztosításra, ezért a limitet, tehát azt az összeget, amelyet a biztosító káresemény esetén maximálisan kifizet, a valós kockázatok által indokoltnál alacsonyabban határozzák meg. „Pedig a felelősségbiztosítás a cégeket nem csak a károk enyhítésében segítheti, hanem megmutathatja a gazdálkodó szervezeteknek, hogy hol tudják csökkenteni a kockázataikat, hiszen a biztosító kockázatfelmérése során információkkal látja el a szerződni kívánó partnert, és egyben arra ösztökéli a vállalkozást, hogy felmérje és ezáltal csökkentse a ténylegesen kockázatokat” – mondja Zsoldos Miklós.
Pozitív jeleket is lát ugyanakkor az Union Biztosító. Tapasztalatai szerint mind több cégnél ismerik fel – és ez ma már a kis- és közepes vállalatokra is igaz –, hogy nem csupán az elszenvedett, hanem az okozott kár is tekintélyes kockázatot jelent egy társaság életében. Ez a szemléletmódbeli váltás lehet az egyik motorja a vállalati felelősségbiztosítási piac következő évekre várt bővülésének.
***
Az UNION Biztosító
A hazai biztosítási piac felső harmadába tartozó UNION Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A több csatornán elérhető, széleskörű termékpalettája keretében az UNION Biztosító lakossági, vállalati, valamint intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat. E megoldások érintik a hosszú távú befektetési célokhoz, váratlan helyzetekre való anyagi felkészüléshez, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosításához, a féltve őrzött otthon illetve vagyontárgyak védelméhez, vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igényéhez kapcsolódó sajátos szükségleteket egyaránt. Üzleti aktivitása mellett a társadalmi szerepvállalásra is kiemelt figyelmet fordít. Az UNION Biztosító 2010-ben 24,5 milliárd forint díjbevételt ért el.
Vienna Insurance Group
A tőzsdén jegyzett bécsi központú Vienna Insurance Group (VIG) egyike Közép-Kelet-Európa vezető biztosítási csoportjainak. Az ausztriai anyavállalaton kívül a Vienna Insurance Group leányvállalatokon keresztül az alábbi országokban folytat biztosítási tevékenységet: Albánia, Bulgária, Csehország, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Lettország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Németország, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország és Ukrajna. Ezen felül a Wiener Städtische Versicherung Olaszországban és Szlovéniában rendelkezik fióktelepekkel; a Donau Versicherung pedig Olaszországban. Az osztrák piacon a Vienna Insurance Group (VIG) a Wiener Städtische Versicherung, a Donau Versicherung és a Sparkassen Versicherung vállalatokkal képviseli magát.